Vannak történetek, amik lágyítanak. Vannak kezek, amik formálnak.
És néha… mi vagyunk azok a kezek.
A gyurmafigura készítés egyszerre játék és mély önkifejezés. Az első vállalkozásom erre épült: kézzel formált figurák, marcipánból és gyurmából, sok-sok szeretettel. Most, évekkel később, amikor a coaching és spirituális kísérés a hivatásom, visszanézek erre az időszakra – mert sokkal több volt, mint kézművesség. Egy belső formálódás kezdete volt.
Néha azt érzem, hogy gyurmából vagyunk.
Nem a puha fajta, amit a gyerekek nyomogatnak. Inkább az a különleges anyag, ami először kemény, és csak akkor enged, ha meleg kézben tartják.
Egy apró álom, két kéz – és sok marcipán
Az első vállalkozásom egy apró konyhapult mellett indult.
Ott álltam, kezemben egy darabka marcipánnal, és csak annyit tudtam biztosan: alkotni szeretnék. Örömet adni. Létrehozni valamit, ami másnak is mosolyt csal az arcára.
Marcipánfigurákat készítettem tortadísznek. Kézzel. Egyenként.
Nem voltak sablonjaim, csak a fantáziám – meg az a belső késztetés, hogy minden figurába egy kis világot, egy kis lelket tegyek.
Ez volt az első igazi flow-élményem. Eltűnt az idő. Nem volt múlt, nem volt jövő – csak a gyurma, a forma, a szín, az öröm.
Később áttértem a hőre keményedő gyurmára. A figurák már nemcsak szépek voltak – hanem maradandók. Nemcsak díszítettek – hanem üzentek.
Készítettem hozzájuk kis táblákat is:
- „Soha ne add fel!”
- „Szeretlek!”
- „Hiányzol!”
Viccet, kedvességet, bátorítást írtam rájuk.
Ami másnak szólt, nekem is szólt. Minden egyes figurában volt egy szelet belőlem.
Karakterek, álom, és egy különös narancssárga macska
Különösen szerettem az állatfigurákat. Kutya, cica, maci, nyuszi, egér… – minden, ami él és rezeg.
Egy idő után már szinte bármilyen karaktert meg tudtam formázni.
És jött egy különös vágy: Garfieldot is szeretném elkészíteni.
Nem „csak úgy”. Nem lemásolva. Teljesen hivatalosan és jogtisztán.
Megkerestem a jogtulajdonost (© Paws), kértem licencet – és néhány hónap múlva meg is kaptam.
Így készült el ez a Garfield-angyalka is. Fehér ruhában, glóriával a feje felett.
Talán ő lett nekem az egyik legbeszédesebb figurám. Egy kedves arcú rajzkarakter, de mégis égi jelenlétet szinbolizál. Ironikus, vicces, kontrasztos. Mint én abban az időben.
A kívülről jövő hangok
Ez az időszak volt életem egyik legfelhőtlenebb korszaka.
Boldog voltam. Teremtettem.
Megéltem az álmaimat két kézzel.
De a külvilág mást mondott:
– „Ebből nem lehet megélni.”
– „Jól van ez így hobbiszinten.”
– „Csak ne vedd túl komolyan.”
– „Miért nem tanulsz valami rendeset?”
Sok volt a kéretlen tanács. Mégis mentem tovább. Mert éreztem, hogy jó úton járok.
A kezem tudta, hová nyúl. A szívem tudta, mit akar mondani.
A formák megszülettek – és mások szívében is megmozdítottak valamit.
A kéz, ami ma is formál
Ma már nem gyurmából formálok figurákat – de a kezem még mindig dolgozik.
Most már más anyaggal.
Terekkel. Figyelemmel. Belső történetekkel.
Amikor coachingban, családállításban vagy hipnózisban kísérek valakit, nem én formálom őt.
Csak ott vagyok, amikor engedi, hogy újraformálódjon.
Tartom a teret, mint régen a kezem a gyurmát. Nem siettetem. Nem erőltetem. Csak melegítem. Jelen vagyok.
És közben én is formálódom.
Garfield és a jelen – egy karakter, aki átkísér
Van, hogy újra előveszem ezt a kis figurát. Az ülő Garfieldot angyalszárnyban, glóriával.
Belenézek a szemébe, és mosolygok.
Mert emlékeztet arra, ki voltam. És ki vagyok most is.
Ez a karakter most új életre kel: képekben, posztokban, történetekben.
Kiválasztottam, hogy segítse az utamat. Ő lesz a kis emlék, ami visszavezet – hozzám.
És talán másokat is emlékeztet majd arra:
Gyurmából vagyunk. És bármikor újraformálhatjuk magunkat.
Van egy kis figura a lelkedben, ami már évek óta nem mozdult meg?
Talán épp most van itt az ideje, hogy kézbe vedd.
Ha szeretnél mesélni róla, meghallgatlak.
Ha te is kerested már, hogyan formáld újra az álmaid – írj bátran. Egy belső tér mindig kezdődhet egy üzenettel.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.