Mit üzen ma ez a könyv?
Vannak könyvek, amelyek nem akkor találnak meg bennünket, amikor „ráérünk”, hanem akkor, amikor már régóta dolgozik bennünk egy kérdés. A tudatalatti Tízparancsolata számomra ilyen könyv. Nem új, nem trendi, nem harsány – mégis makacsul ott van a spirituális önismereti könyvek alaprétegében. Először 2007 környékén olvastam, de a gondolatai időről időre visszatérnek, mert olyan kérdésekhez nyúl, amelyeket nem lehet egyszer és mindenkorra megválaszolni.
A tudatalatti működése, a belső parancsaink, az önszabotázs finom mintái mind olyan témák, amelyekkel a kíséréseim során újra és újra találkozom. És gyakran nem a trauma „története” az, ami a legmélyebben tartja az embert, hanem azok a kimondatlan belső szabályok, amelyekhez öntudatlanul igazodik.
Ez a könyv nem megoldásokat ígér – inkább tükröt tart. És néha éppen erre van a legnagyobb szükség.
Miről szól? – élményalapú megközelítés
Balogh Béla könyve a tudatalatti világába vezet be, de nem pszichológiai tankönyvként. Mint egy sokat tapasztalt kísérő, aki megérezte és érti is a mélyebb összefüggéseket, ezek alapján pedig felismeri az ismétlődő mintákat a sokféle emberi sorsban.
A „tízparancsolat” kifejezés elsőre talán szigorúnak hat, de valójában nem külső szabályokról van szó. Ezek belső működési elvek, amelyek – ha nem vagyunk tudatában – láthatatlanul irányítják a döntéseinket, kapcsolatainkat, testi állapotainkat.
Olvasás közben gyakran nem az történik, hogy új információt kapunk, hanem az, hogy felismerünk valamit, amit eddig is éreztünk, csak nem neveztünk nevén. A könyv lassan dolgozik. Néha ellenállást kelt, néha megkönnyebbülést.
A könyvhöz tartozó CD-n pedig 10 témakörben hallgathatunk megerősítéseket, melyek akkoriban nekem is sok erőt adtak a reggeli utazásaim közben.
Mi a fő üzenete?
A könyv egyik legerősebb üzenete számomra ez:
A tudatalatti nem erkölcsös, hanem következetes.
Nem azt valósítja meg, amit „szeretnénk”, hanem azt, amit belül igaznak, biztonságosnak, ismerősnek érzékel. Ha a mélyben olyan parancsok működnek, mint „nem szabad túl jól lennem”, „a szeretetért szenvedni kell”, „ha látszom, veszélyben vagyok”, akkor a tudatalatti ehhez fog igazodni – újra és újra.
Balogh Béla nem hibáztat. Inkább felelősséget ad vissza: ha felismerjük a belső parancsainkat, lehetőségünk nyílik újakat választani.
Hogyan kapcsolódik ez a szemlélet a munkámhoz?
A traumafókuszú spirituális coachingban gyakran eljutunk egy pontra, ahol már értjük a múltat, mégis „nem mozdul” az élet. Ilyenkor nem a történet hiányzik, hanem a mélyebb belső engedély.
A családállításban, az egyéni kísérésekben újra és újra megjelenik az a kérdés:
„Szabad-e nekem másképp?”
Ez a könyv erről a belső engedélyről szól. Arról, hogyan lehet észrevenni azokat a belső törvényeket, amelyekhez eddig hűségesek voltunk – gyakran a túlélés érdekében.
Kulcsgondolatok a könyvből
1. A belső parancsok gyakran öröklődnek
Nem egyéni hibák, hanem generációs minták. Amit a családban „normálisnak” tanultunk, az a tudatalattiban törvénnyé válik.
2. A tudatalatti a biztonságot választja, nem a boldogságot
Ez az egyik legfelszabadítóbb felismerés. Nem azért nem változunk, mert gyengék vagyunk, hanem mert a változás ismeretlen.
3. A test nem ellenünk dolgozik
A tünetek gyakran üzenetek. Nem büntetések, hanem jelzések arról, hogy belső konfliktus van jelen.
4. A kimondás önmagában nem elég
A felismerés fontos, de a belső engedélyek átírása időt, jelenlétet és biztonságos kísérést igényel.
5. A felelősség nem bűntudat
Balogh Béla különösen finoman választja szét ezt a kettőt. A felelősség itt nem vád, hanem erő.
Mit tanulhatunk belőle?
Talán azt, hogy nem kell mindenáron „megjavítani” magunkat. Előbb megérteni érdemes, miért működtünk eddig úgy, ahogy.
Ez a könyv lassításra hív. Arra, hogy ne csak a felszínen akarjunk változást, hanem merjünk lemenni a belső szabályok szintjére.
Mi az, ami tovább gondolandó? Hol vannak a határok?
Fontos látni, hogy a tudatalatti munkával túl nagy felelősség rakható az egyénre, könnyű ezt félreértelmezni. Bár a betegségek nagy része a gondolkodásmódhoz kapcsolható „belső parancs” következménye, nem minden veszteség vagy trauma az egyén közvetlen felelőssége. Persze az okok kideríthetők.
A könyv jól emészthető és befogadható, úgy igazán hasznos, ha önreflexió és testtudatosság is társul hozzá.
Meghívás
Ha olvasás közben benned is megszületik egy kérdés – nem válasz, csak egy halk belső kérdés –, az már elég. Ezzel dolgozunk a közös folyamatokban is.
Nem sietünk, nem javítunk. Figyelünk és feloldunk.